MagyarEnglishEspañol
MagyarEnglishEspañol

Mókuskák

18 hónapostól 2,5 éves korig - szülői részvétellel

A Mókuskák program a legkisebbek első sportélménye. Játékosan, szeretetteljes környezetben ismerkednek a labdával, a mozgással és a közösséggel.

Az első lépések a mozgás és a futball világában

A Mókuskák program a 18 hónapos és a 2,5 év közötti gyermekek első találkozása a JenZo Football világával. Játékos, biztonságos és szeretetteljes környezetben fedezik fel a mozgás örömét, miközben természetes módon fejlődik koordinációjuk, egyensúlyérzékük, figyelmük és önbizalmuk.

Ebben a korosztályban a szülők aktív részesei a foglalkozásoknak, így a gyermekek biztonságban érzik magukat, bátrabban próbálnak ki új feladatokat és fokozatosan válnak egyre önállóbbá.

Buborékokkal, ernyővel, labdákkal és számos játékos eszközzel dolgozunk. Minden tevékenység célja, hogy a gyermekek örömmel mozogjanak, pozitív élményeket szerezzenek és megszeressék a sportot.

Hiszünk abban, hogy az első sportélmények meghatározhatják egy gyermek egész életre szóló mozgáshoz való viszonyát.

Minden játék mögött tudatos fejlesztési cél áll. 

Mit fejlesztünk?

Minden foglalkozásunk játékos formában segíti a gyermekek testi, mozgásos és szociális fejlődését.

Alapvető mozgáskészségek

Járás, futás, ugrás, egyensúly és koordináció játékos fejlesztése.

Labdaérzék

Az első labdaérintések, megállítás, rúgás és labdaszeretet kialakítása

Kognitív készségek

Figyelem, koncentráció, egyszerű döntéshozatal fejlesztése.

Szociális készségek

Együttműködés, kommunikáció, szabálykövetés és egymás segítése.

Önbizalom

Sikerélmények, pozitív megerősítés és bátor próbálkozások támogatása.

Mozgás szeretete

Célunk, hogy a gyermek örömmel mozogjon és hosszú távon megszeresse a sportot.

Programunk főbb jellemzői

- szülői részvétel minden foglalkozáson
- 45 perces, játékos edzések
- kis létszámú csoportok ( 10 : 1 gyermek - edző arány )
- digitális JenZo matricagyűjtés
- a megszerzett matricák és fejlődési élmények követése a JenZo Player Centerben
- személyes figyelem és életkornak megfelelő fejlesztés

Fejlődési céljaink 2,5 éves korra

- gyermek figyelmének fokozatos fejlesztése
- egyensúly és koordináció fejlődése
- alapvető mozgásformák elsajátítása ( futás, ugrás )
- első futballmozdulatok megismerése
- segítséggel képes megtartani a " stop" pozíciót
- egyre önállóbb részvétel a feladatokban

Regisztráció és díjak

Minden fontos információ egy helyen, hogy a jelentkezés egyszerű, átlátható és gyors legyen. Az első foglalkozás INGYENES, így a gyermekek és a szülők is megismerhetik a JenZo Football szemléletét, mielőtt csatlakoznának hozzánk.

JenZo éves játékoscsomag
20.000 Ft / gyermek / szezon
A játékoscsomag tartalmazza:
- JOMA logózott mezgarnitúra
- hozzáférés a JenZo Player Centerhez
- személyre szabott digitális fejlődési profil
- személyre szabott digitális matricagyűjtő füzet
- JenZo Football "játékos szerződés"

A JOMA termékek várható átvétele a befizetést követően körülbelül 2 - 2,5 héten belül történik
Edzésdíj
3.000 Ft / foglalkozás
- Az első foglalkozás INGYENES
- A szülő részvétele DÍJMENTES
- A részvételi díj kizárólag a gyermek után fizetendő
Fizetési feltételek
- A játékoscsomag díja jelentkezéskor fizetendő
- Az edzésdíj havonta, előre fizetendő
- Előzetes egyeztetés alapján az elmaradt foglalkozások pótolhatóak
- A részvételi díj nem visszatéríthető

Gyakran ismételt kérdések

Összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket, hogy könnyebb legyen megismerni a Mókuskák programot. Ha nem találod a választ, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot!

Nem. A Mókuskák programot teljesen kezdő gyermekek számára alakítottuk ki.

Igen. Ebben a korosztályban a szülő aktív részvétele fontos része a programnak.

Kényelmes sportöltözéket, sportcipőt, innivalót és sok jó kedvet.

Ez teljesen természetes. Minden gyermek a saját tempójában kapcsolódhat be a közös játékokba.

Előzetes egyeztetés alapján, szabad helyek függvényében lehetőség van a pótlásra.

A jelentkezési űrlap kitöltése után 24 órán belül felvesszük Veletek a kapcsolatot és elküldünk minden szükséges információt.

Csatlakozz a Mókuskák csapatához!

Ha szeretnéd, hogy gyermeked játékos, biztonságos és szeretetteljes környezetben tegye meg első lépéseit a mozgás és a futball világában, várunk szeretettel a Mókuskák csoportban.
Az első foglalkozás INGYENES, így személyesen is megismerhetitek a JenZo Football szemléletét és közösségét.

CANDIDATURA ESPONTÁNEA

Al enviar mi candidatura, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

CANDIDATURA – COLABORACIÓN PROFESIONAL

Al enviar mi candidatura, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

CANDIDATURA – ENTRENADOR/A DE FÚTBOL INFANTIL

¿Con qué grupo de edad te gustaría trabajar?*

Al enviar mi candidatura, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

Quiero recibir información sobre el lanzamiento del campamento

Al solicitar la notificación, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN PARA UNA SESIÓN DE PRUEBA

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN PARA LA SESIÓN DE PRUEBA DE ÁGUILAS

Día(s) de entrenamiento*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN PARA LA SESIÓN DE PRUEBA DE Lobos

Día(s) de entrenamiento*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN PARA LA SESIÓN DE PRUEBA DE GOLONDRINAS

Día(s) de entrenamiento*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN PARA LA SESIÓN DE PRUEBA DE OSITOS

Día(s) de entrenamiento*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN PARA LA SESIÓN DE PRUEBA DE CONEJITOS

Día(s) de entrenamiento*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN PARA LA SESIÓN DE PRUEBA DE ARDILLAS

Día(s) de entrenamiento*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN AL GRUPO Águilas

Día(s) de entrenamiento – selecciona un horario*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN AL GRUPO Lobos

Día(s) de entrenamiento – selecciona un horario*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN AL GRUPO Golondrinas

Día(s) de entrenamiento – selecciona un horario*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN AL GRUPO Ositos

Día(s) de entrenamiento – selecciona un horario*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN AL GRUPO conejitos

Día(s) de entrenamiento – selecciona un horario*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

INSCRIPCIÓN AL GRUPO ARDILLAS

Día(s) de entrenamiento – selecciona un horario*

Al enviar la inscripción, declaro que he leído y acepto las Condiciones Generales de Contratación de JenZo Football , y que he leído y acepto la Política de Privacidad .

Keep me updated about jenzo football camps

By submitting this request, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for a Eagles Free Trial Session

Training Day(s) - Select a Time:

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for a Wolves Free Trial Session

Training Day(s) - Select a Time:

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for a Swallows Free Trial Session

Training Day(s) - Select a Time:

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for a Bears Free Trial Session

Training Day(s) - Select a Time:

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for a Bunnies Free Trial Session

Training Day(s) - Select a Time:

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for a Squirrels Free Trial Session

Training Day(s) - Select a Time:

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for the Eagles Group

Training Day(s) - Select a Time:*

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for the Wolves Group

Training Day(s) - Select a Time:*

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for the Swallows Group

Training Day(s) - Select a Time:*

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for the Bears Group

Training Day(s) - Select a Time:*

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for the Bunnies Group

Training Day(s) - Select a Time:*

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Register for the Squirrels Group

Training Day(s) - Select a Time:*

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Free Trial Session Registration

By submitting this registration, I confirm that I have read and accept the JenZo Football Terms and Conditions , and that I have read and understood the Privacy Policy .

Jelentkezés a Sasok próbaedzésére

Edzésnap(ok)*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Farkasok próbaedzésére

Edzésnap(ok)*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Fecskék próbaedzésére

Edzésnap(ok)*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Macik próbaedzésére

Edzésnap(ok)*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Nyuszik próbaedzésére

Edzésnap(ok)*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Mókuskák próbaedzésére

Edzésnap(ok)*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Szeretnék értesülni a tábor indulásáról

Az értesítést kérek elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Spontán jelentkezés

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés szakmai együttműködésre

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés gyermek-labdarúgóedző pozícióra

Melyik korosztállyal dolgoznál szívesen?*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés próbaedzésre

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Sasok csoportba

Edzésnap(ok) - válassz időpontot*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Farkasok csoportba

Edzésnap(ok) - válassz időpontot*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Fecskék csoportba

Edzésnap(ok) - válassz időpontot*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Macik csoportba

Edzésnap(ok) - válassz időpontot*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Nyuszik csoportba

Edzésnap(ok) - válassz időpontot*

A jelentkezés elküldésével kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a JenZo Football Általános Szerződési Feltételeit , valamint elolvastam és tudomásul vettem az Adatkezelési tájékoztatót .

Jelentkezés a Mókuskák csoportba