A gyermek labdát kap. Előtte egy ellenfél, mellette egy csapattárs. Egy pillanatra megtorpan, majd megpróbálja elvezetni a labdát. Az ellenfél azonban megszerzi.
A pálya széléről nézve könnyű arra gondolni: „Miért nem szólt az edző, hogy passzoljon? Akkor sikerült volna!”
Érthető kérdés. Szülőként szeretnénk, ha gyermekünk boldogulna, sikerélményhez jutna, és megkapná a szükséges segítséget. Az önálló döntések a gyermekfociban azonban olyan helyzetekben is formálódnak, amikor a megoldás elsőre nem sikerül. Az edző feladata, hogy felismerje: mikor van szükség útmutatásra, és mikor érdemes még egy próbálkozásnak teret adni.
A futballban folyamatosan változik a helyzet. Közeledik egy ellenfél, szabaddá válik egy terület, elindul egy társ. A gyermeknek észre kell vennie ezeket, választania kell a lehetőségek közül, majd megpróbálnia végrehajtani az elképzelését.
Vegyünk egy egyszerű példát: két kis kapu felé lehet támadni, de az egyik előtt ott áll a védő. Az edző megmondhatná, melyik kapu felé induljon a labdás játékos. Adhat azonban lehetőséget arra is, hogy a gyermek maga nézzen körül, és találja meg a szabad utat.
Ilyenkor érdemes azt is figyelni, hogy felnézett-e a labdáról, észrevette-e a védőt, vagy változtatott-e az előző próbálkozásához képest. Ezek konkrét megfigyelések, amelyekből az edző kiindulhat a következő segítségnél.
A FIFA Training Centre játékra épülő edzésekről szóló útmutatója is hangsúlyozza, hogy a gyerekek kapjanak lehetőséget játékhelyzetekben dönteni és megoldásokat kipróbálni.
Az önállóság támogatásához világos keretek is kellenek. Új játék előtt el kell mondani a szabályokat. Egy ismeretlen mozdulatnál hasznos lehet egy rövid bemutatás. Veszélyes helyzetben azonnali, egyértelmű közbelépés szükséges.
Ha a gyermek nem érti a feladatot, egyre bizonytalanabb, vagy újra és újra ugyanott akad el, az edzőnek érdemes változtatnia a segítségen. Mutathat egy megoldást, egyszerűsítheti a játékot, vagy gyakorolhat vele külön néhány pillanatig.
A FIFA „When to tell and when to ask” című szakmai anyaga az instrukciók és a kérdések helyzethez illő alkalmazását emeli ki. Mindkettőnek van szerepe a tanulásban.
A csend önmagában tehát nem módszer. Akkor van értelme várni, ha az edző figyeli a történéseket, a gyermek számára érthető a feladat, és a kihívás teljesíthetőnek tűnik.
Képzeljük el, hogy egy gyermek többször is egyenesen a védő felé vezeti a labdát. Egy rövid szünetben az edző megkérdezheti:
Ezek beszélgetésindító példák, nem minden helyzetben kötelező kérdések. Fontos, hogy a gyermek kapjon időt válaszolni, és akár meg is mutathassa, mire gondol. A „Miért nem passzoltál már megint?” könnyen számonkérésnek hangzik; a kíváncsi kérdésből viszont az edző megtudhatja, mit vett észre a játékos.
Donna O’Connor kérdezéstechnikáról szóló FIFA-összefoglalója a nyitott kérdések gondolkodást ösztönző szerepére és a kérdések játékosokhoz igazítására is kitér.
Nem kell minden akció után megállítani a játékot. Egy jól időzített, rövid beszélgetés után jöhet az újabb próbálkozás.
Érdemes külön megvizsgálni az ötletet és a végrehajtást. Lehet, hogy a gyermek észrevette a szabad társát, de pontatlanul passzolt. Ilyenkor a következő visszajelzés pontosabb, mint egy általános értékelés: „Észrevetted, hogy szabadon állt. Most próbáljuk meg úgy, hogy oda is érjen hozzá a labda.”
Máskor maga a választás igényel megbeszélést. Ha három ellenfél közé vezette a labdát, közösen végiggondolhatják, milyen más út állt előtte.
Nem szükséges minden hibára dicséretet adni. Hasznosabb lehet megnevezni azt, amit valóban észrevettünk, és kijelölni egy következő, elérhető lépést. Így a gyermek konkrét kapaszkodót kap az újabb kísérlethez.
Másféle segítségre lehet szükségük. Egy kisebb gyermeknél jó kiindulópont lehet egy rövid bemutatás vagy egy egyszerű választás: „Melyik kapun tudsz átmenni?” Egy idősebb, tapasztaltabb játékossal már arról is beszélgethetünk, hogyan változott a helyzet, amikor a védő elindult felé.
Az életkor mellett a tapasztalat, az aktuális figyelem és a magabiztosság is számít. Két egykorú gyermek közül az egyik szívesen mesél a megoldásáról, a másik inkább megmutatná azt.
A JenZo korosztályos csoportjait is eltérő fejlődési célok mentén alakítottuk ki. A segítség módját ezen belül is érdemes az adott gyermekhez igazítani.
Az edző munkáját a megszólalások száma helyett több jelből érdemes megítélni. Érti a gyermek, mit játszanak? Bekapcsolódhat a feladatokba? Kap segítséget, amikor elakad? A visszajelzés tiszteletteljes és érthető számára?
Ha bizonytalan vagy egy helyzetben, edzés után nyugodtan megkérdezheted: „Ennél a játéknál mi volt a cél? Mit szerettetek volna, hogy a gyerekek maguk fedezzenek fel?” Ez az edző szándékát és a gyermek feladatát is közelebb hozhatja.
A pálya széléről pedig bátoríthatod a gyermekedet úgy, hogy a konkrét döntést ráhagyod. A „Passzolj! Lőj! Fordulj!” sorozata helyett időnként elég lehet annyi: „Hajrá, próbáld meg!”
A JenZo Footballnál szeretnénk, hogy a gyermekek merjenek kérdezni, próbálkozni, és fokozatosan felismerjék a saját lehetőségeiket. A JenZo Fejlődési programban ezért az apró előrelépések és a bátor próbálkozások is helyet kapnak.
Van, amikor egy bemutatás segít tovább. Máskor egy kérdés, vagy egy újabb lehetőség ugyanannak a helyzetnek a megoldására. A cél az, hogy a gyermek egyre többet értsen a játékból, miközben örömmel vesz részt benne.
Szeretnéd megismerni a JenZo közösségét? Fedezd fel korosztályainkat, és keresd meg a gyermekedhez illő csoportot.
